József Attila Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola

Márton – napi vigasság

„Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik!” szól a mondás.

Így nem is csoda, ha iskolánkban évről évre fontos helyre kerülnek a liba – falatok.
Azonban ezen a napon elsősorban iskolánk egyik védőszentjére, a mindig önzetlen szent Mártonra gondolunk nagy szeretettel.

A gyerekek mindig nagy izgalommal készülnek erre az eseményre. Így volt ez idén is.
Az ünneplés fél ötkor kezdődött az iskolánkban, ahol először az első osztályosok kedveskedtek egy kis fényjátékkal, ú.n. „Lichtertanz”-cal a jelenlévőknek, majd a 2. és 4. osztályosok mutathatták meg tánctudásukat. A műsort szent Mártonról szóló jelenettel zárták a harmadikosok.
Felkészítő tanárok: Balogh Rita, Vágóné Kovács Márta, Kisné Gopcsa Ágnes, akiknek köszönjük a munkájukat!
A műsort követően a tantermekben folytatódott a dínom – dánom, ahol mindenki elfogyaszthatta kedve szerint a libafinomságokat.
A mulatság fénypontja a lampionos felvonulás, amivel megmutathatjuk, mi is lehetünk lámpások a világban!
„Da oben leuchten die Sterne, hier unten leuchten wir!”

 

További képek itt tekinthetőek meg. 

قصص سكس شيميل blackpornsexvideos.com نيك وهى نايمه
zombie henti hosthentai.com terry bogard hentai
india xxx sexy xxxvideohd.net sex,com
nepali chuda chudi pornlike.mobi teen girl sex
hindi bf video bf potnhub.org indian long sex x vedio
dragonball z hentai doujinshi hentaiceleb.com incest gentai
bengali sexy video doodhwali.net open sex video youtube
nepali sexx rajwap.biz sex panjabi
xnxx indiansex hotindianporn.mobi hollywood fucking videos
video english picture sexy goindian.net x vedio. com
xnxx best video kompoz2.com punjabi sex mms
بزاز ساره جاي babezporn.com صور سكس اجنبي متحركة
tamil sexcom pornorgy.org lauren gottlieb sex
antyvideos popsexy.net roopa ganguly hot
youporn bengali pornonaft.net rulz movie