“A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)
Iskolánk 4 osztályával (2.a; 2.b; 3.a; 4.c) ellátogattunk a Hagyományok Háza Találkozás a néphagyománnyal című programjára, ahol gyökereinkkel, a Kárpát-medence magyarságának folklórjával és kézműves hagyományaival ismerkedtünk.
A nézőtér helyett – mintha egy falusi táncmulatságban lennénk – a színpadon helyezkedtünk el, ahol a világhírű Magyar Állami Népiegyüttes a Kárpát-medence különböző területeiről választott táncpéldákkal kápráztatott el bennünket. Az előadás különleges élményt nyújtott, hiszen a táncosok közelsége miatt a bőrünkön érezhettük a tánc ritmusát, a táncban rejlő ősi erőt.
Pihenésképp a táncelőadás után mesehallgatás következett. A gyerekek hamar a szívükbe fogadták a bukovinai székely származású Fábián Éva meséjét.
Az élőzenés táncházi foglalkozáson megtapasztalhattuk, hogy a magyar néptánc művelése jó erőnlétet, állóképességet kíván.
A délelőttöt kézműves foglalkozás zárta. A nemezelésen gyúrt kislabdát és a saját kezűleg elkészített rongybabát minden gyerek hazavihette.
2024. febr. 12.
Gyulai Tünde