József Attila Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola

Zánka

Örömmel vett részt a József Attila Katolikus Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola 28 diákja és 3 kísérője az Erzsébet-karácsonyon.  Az ünnepi programsorozat a Zánkai Erzsébet-táborban valósult meg. A rendezvénysorozat ideje alatt egy-egy kiemelt, ünnepi hangulatú vagy szórakoztató programnak lehettek részesei a résztvevők. 3 fő program szerepelt a lehetőségek közt:

A „Karácsonyi Futam” igazi hamisítatlan vetélkedővel várta a táborozókat. Ezen a futamon iskolánk éppen lemaradt a dobogóról, IV. helyet szereztük meg.

A Fővárosi Nagycirkusz magyar és külföldi artistái, művészei Zánkára látogatnak, és egy, csak az Erzsébet-karácsonyon bemutatott, egyedi műsorral készülnek a gyerekeknek

Az Erzsébet-karácsony újdonsága a tábor Főterén felállított plasztik korcsolyapálya volt, ahol diákjaink kamatoztathatták korcsolyatudásukat.

Első este bábos, betlehemes előadást tekinthettek meg a gyerekek és kísérőik. A második este karácsonyi koncerten vehetnek részt a táborozók, ahol Oláh Gergő, az ismert énekes jól ismert dalai és népszerű karácsonyi dallamok is felcsendültek. A koncert után, mintegy a tábor lezárásaként senki sem távozott  üres kézzel, „édes” meglepetés is várta a gyerekeket. Mindenki nagyon jól érezte magát. Örvendetes, hogy a mi iskolánk is részese volt ennek a rendezvénynek, melynek nagy sikere volt a részt vevő gyermekek körében.