Budapest-Pesterzsébet, 2013. június 10-13.
Elérkezett a várva várt nap, június 7-én délután 2 óra 6 perckor leszállt a Lufthansa 1337-es járata a Liszt Ferenc repülőtér 2A terminálján. Néhány perc várakozás után meg is jelent a 11 frankfurti kisdiák két tanító nénijük kíséretében.
A fogadó szülők igazán kitettek magukért, mindenki szorgoskodott az iskola ebédlőjében: sok finomsággal kedveskedtek a német vendégeknek.
A fogadó családok este színes programokkal gondoskodtak a gyerekeknek.
Június 11-én, kedden az iskola tornatermében egy nemzetközi partizánversennyel hangolódtunk, majd a délelőttöt pesterzsébeti városnézéssel töltöttük. Ennek keretében jutottunk el a Városházába, ahol tipikus magyar édességgel, Túró Rudival és Sió almalével vártak minket. Juhász Lajosné alpolgármester asszony köszöntő szavait a 41 nebuló a képviselők székéből hallgatta. A Kosutin végigsétálva megtudtuk, merre van észak, ki volt Sisi, mit köszönhetnek a magyarok Széchenyinek, és hogyan lett Szent Erzsébet közös szentje magyaroknak és németeknek. Nem csak a vendégeknek, az attilásoknak is hatalmas élményt jelentett felmászni a templom tornyába egészen a harangokig. Kevésbé kellemes, ám annál emlékezetesebb marad a pillanat, amikor a toronyóra, pontosabban a harangok egyike – jelenlétünkben – elütötte a negyed egyet. „Túránk” során a német nyelvű Pesterzsébet értékeit elmélyítő lődörgő lap kitöltésére is gondot kellett fordítaniuk a gyerekeknek, melyet szép eredménnyel meg is oldottak.
Az ebéd és egy kis szabadidő után elérkezett a délután fénypontja: a juniális, melyet a Német Nemzetiségi Önkormányzat Pesterzsébet szervezett. Helyszínül a Csili Művelődési Központ Bubik terme szolgált. A József Attila Iskolát három osztály is képviselte tánccal, frankfurti vendégeink is bemutatkoztak a szép számú közönség előtt, sőt kis énekes műsorral is készültek. A táncház csak megkoronázta egész napunkat.
Kedden, június 12-én a belváros volt a program. Külön busszal indultunk útnak, ám az árvíz – éppen ezen a napon tetőzött a Duna Budapestnél – olykor közbeszólt, így az „újratervezés” szót gyakran mondogatta az autóbusz navigációs rendszere. Sajnos maga az utazás sok időbe telt, de így is szép, gazdag programot tudtunk biztosítani a gyerekeknek.
Földesi Gyula úr, országgyűlési képviselőnk az Országházban vezetett körbe bennünket, majd a Budai Várban tettünk egy rövid látogatást. A délutánt a Fővárosi Állat- és Növénykertben töltöttük, kisdiákjaink legnagyobb örömére.
Az iskolába visszaérkezvén már várt minket a szülők által készített jó magyar gulyásleves és palacsinta – köszönet érte nekik – , ami egyben búcsúvacsoránk is volt. Nem engedtük el kis barátainkat ajándék nélkül, kulcstartót és hűtőmágneseket kaptak új barátaink, melyeket az elmúlt két hét legjobb fényképei díszítettek.
Csütörtökön reggel hosszú búcsúzkodás után szeretett „cserediákjaink” felszálltak a budapesti reptérről, majd másfél óra levegőben töltött idő után szerencsésen megérkeztek Frankfurt csodálatos városába.
Nagy izgalommal és sok előkészítéssel járt ez a vendéglátás, de a hozadéka: a nyelvtanulás és a kapcsolatteremtés értéke felbecsülhetetlen. Reméljük, a partnerkapcsolat iskoláink között még sokáig fennmaradhat.
Budapest, 2013. június 19.
Főző Tamás