Frankfurt am Main – Berkersheim, 2013. június 3-7.
A József Attila Általános Iskola nemzetiségi osztályai immár harmadik éve utazhattak a majnaparti városba. Idei alkalommal a 4.c osztályból 12 fő, a 4.b osztályból pedig (ahol 6 gyermek részesül nemzetiségi oktatásban) 2 fő indult Németország felé, Kisné Gopcsa Ágnes és Főző Tamás pedagógusok kíséretében.
Ebben az évben a kerület korosztályos floorball csapata is meghívást kapott egy a TSV Berkersheim által szervezett és rendezett négyestornára. A kerületi floorball együttest iskolánk hat 5.c osztályos diákja alkotta. Edzőjük egyben testnevelőjük: Éderné Tóth Erzsébet.
A sportolók is velünk utaztak.
Június 3-án, hétfőn indultunk reggel 7 órakor a Keleti Pályaudvarról. A súlyos ausztriai és németországi árvízhelyzet, majd a csatlakozó vonat meghibásodása miatt a 10 órás út hirtelen 16 órás lett. Ennek ellenére a német gyerekek, szülők, pedagógusok este 11 órakor nagy szeretettel és finom vacsorával vártak bennünket. A gyerekek és a kísérő tanárok is családoknál kaptak szállást.
Június 4-én a gyerekek „otthon”, a családoknál reggeliztek. A délelőttöt az iskolában töltöttük: előbb manuális, majd közösségfejlesztő, mozgásos foglalkozásokban volt részük a kisdiákoknak. Ezen a napon ugyanúgy mint a többi kinn töltött napon egy hangulatos berkersheimi étteremben, a Lempben ebédeltünk. Délután pedig az S-Bahn segítségével bementünk Frankfurt ó- és belvárosába, ahol egy tartalmas, ugyanakkor gyerekeknek szóló városnézésen vehettünk részt.
Június 5. szerda
A délelőttünk egy kis tanulással telt: részt vettünk többek között az új német barátaink hittanóráján egy olyan osztályban, ahol 7 különböző nemzetiség és 5 különböző vallás találkozott, mégsem támadt semmiféle nézeteltérés, sőt, talán a legjobb hangulata ennek a tanórának volt.
Nagyon vártuk a délutánt, hiszen a floorball tornára voltunk hivatalosak. A szomszéd kerület, Frankfurter Bogen városrész hatalmas sportcsarnokába érkeztünk, ahol a torna kezdete előtt 2 és fél órás workshopot rendezett a berkersheimi klub a környékbeli iskolásoknak, és nekünk, budapesti vendégeknek, ahol a különböző pályákon mindenki kipróbálhatta ügyességét.
A csarnokban kifeszítettek egy hatalmas német és egy hatalmas magyar zászlót is. A torna kezdetén, melyet Hessen tartomány belügyminisztere nyitott meg, a német himnusz előtt elhangozz a magyar, ami mindnyájunk számára igazán felemelő érzés volt. A gyerekek jókedvűen, mosolyogva, önfeledten játszhattak, mi több fantasztikus játékukkal a végső győzelmet is megszerezték.
Június 6. csütörtök
A családoknál elfogyasztott reggeli után Saalburgba, egy római kori, rendbehozott, felújított településre kirándultunk, ahol a gyerekek német-magyar vegyes csoportokban a szabadtéri múzeummal kapcsolatos feladatlapot töltöttek ki. A vegyes csapatok nagyon jó ötletnek bizonyultak, mert rövid barátkozás után a gyerekek nagyon ügyesen kommunikáltak, mely egyértelműen idegennyelvi kompetenciájukat fejlesztette.
Délután a berkersheimi minivárosismereti verseny – melyet a szülői támogató egyesület szervezett – utolsó állomásaként a gyerekek tablót készítettek magukról, külön a magyarok, külön a németek, majd mindenki aláírta nemzete zászlaját. A program zárásaként a tablókat és a zászlókat a testvériskolai kapcsolat és a szövődő barátságok jegyében a két iskola diákjai ünnepélyes keretek között kicserélték.
Június 7. péntek
A hazaút már sokkal zökkenőmentesebben alakult, fél óra csúszással érkeztünk a Keleti Pályaudvarra a koraesti órákban.
Összegzés
Nagyszerű, meleg fogadtatásban részesültünk, mind a családok, mind az iskola pedagógusai, gyermekei részéről. Ellátásunkról, programjainkról mindig kifogástalanul gondoskodtak. A gyerekeknek igen hasznosnak bizonyult ez a csereprogram nyelvhasználat, szocializáció és emberi sajátosságok szempontjából is. Reméljük, a partnerkapcsolat a két iskola között még sokáig megmarad.
Budapest, 2013. június 18.
Kisné Gopcsa Ágnes & Főző Tamás