A mai napon különleges eseményen vehettünk részt a 3.c osztállyal: iskolánk életében először tartott osztálymisét Czap Zsolt atya, iskolánk lelki vezetője, a tanulóknak és a velük ünneplő felnőtteknek.
A mise során közösen imádkoztunk, énekeltünk, és elgondolkodhattunk azon, hogyan tudunk a mindennapokban is szeretettel és figyelemmel fordulni egymás felé. Zsolt atya kedves szavai arra bátorítottak bennünket, hogy ne csak a tanulásban, hanem a jócselekedetekben is igyekezzünk előrehaladni az új tanévben.
Köszönjük Czap Zsolt atyának a szép és meghitt alkalmat, valamint a jelenlévőknek, hogy velünk együtt imádkoztak, és segítettek abban, hogy ez a nap igazán különleges legyen!




